A római korban a városrészen át vezetett a Dunával párhuzamos, észak–déli közlekedési útvonal Aquincum felé, s a mai Batthyány tér területén ágazott el nyugat felé a hadiút. A rómaiak itteni települését a szarmaták pusztították el a III. században. A középkorban több kis település jött létre ezen a területen, mindegyiket a templomáról nevezték el. 

Lakosaik Zsigmond király idejében városfallal erődítették meg e településeket; a falmaradványok ma már csak a Margit körút 66. szám alatt, a Horvát utca 25-27. számú ház kertjében, illetve a Külügyminisztérium Bem téri épületének aulájában láthatók. Stratégiai jelentőségű területe volt a mai Batthyány tér környéke, és később is ide szerveződött a Víziváros menti vízi út és a római nyomvonalon haladó szárazföldi út védelme. A középkortól kikötő is volt itt, ahol élénk kereskedelmi élet zajlott. Buda elfoglalása után a törökök a templomokat dzsámikká alakították, és felépítették a ma is meglevő Király fürdőt. 1686-ban, a Buda visszafoglalásáért vívott harcok során a városrész szinte teljesen elpusztult. Az ostrom után német kereskedőket, iparosokat telepítettek ide, akik a barokk stílus jegyében építették fel házaikat, templomaikat. A 19. század végén a Duna-partot palotasorral szegélyezték. A második világháború után felépült első – ideiglenes – híd, a Kossuth híd a Vízivárosból, a Batthyány térről ívelt át a Duna bal partjára. A városrész néhány kis utcája, műemlék temploma, lakóháza még ma is őrzi a régi idők hangulatát.

Budai várnegyed (Vár) története kronológiai sorrendben

Kelták - Régészeti leletek tanúbizonysága szerint már a kelták is oppidumot létesítettek a hegy magasabb részein és északi lejtőin. A régészek valószínűnek tartják, hogy ezt a sánccal megerősített várost és a környező területeket az eraviszkusz törzs lakta. A meredek sziklafal könnyen védhetővé tette a települést. A hely értékét csak növelte a Duna itt összekeskenyedő szakasza, amely a folyami rév, átkelőhely létesítését tette lehetővé. A legjelentősebb kereskedelmi utak is ezen az átkelőn haladtak át.
A lejtőkön kialakított teraszokon a házak mellett bronzöntő- és fazekasműhelyeket is építettek a hozzájuk tartozó edényégető kemencékkel. A feltárt házak némelyikében kézimalmokat, sütőkemencéket és agyagból tapasztott tűzhelyeket is találtak a régészek.
A római hódítás következtében az itt élőket az 1. században az esetleges felkeléseket megelőzendő letelepítették a jól védhető hegyről. Belőlük hozták létre a civitas Eraviscorum közigazgatási egységét. Később azaquincumi polgárváros területéhez tartoztak. A gazdasági fejlődéshez az eraviszkuszok főként fejlett fazekasiparukkal járultak hozzá, amely kezdetben a kelta formákat ötvözte a római ízléssel, de a későbbiekben, alkalmazkodva a légiótábor igényeihez és a divat változásaihoz, elvesztette az ősi formákat. 

Árpád-kor - Az Árpád-korban a hegynek Pesti-hegy, illetve Kelen-hegy volt a neve. A „kemence” jelentésű, szláveredetű pest szó valószínűleg a hegy belsejében található barlangot és hővizes tavat, egyesek szerint az itt lévő mészégető kemencéket jelentette. Innen kapta nevét a szemközt, a Duna túloldalán kialakuló Pest városa is.
A legenda szerint 1046-ban a hegy sziklás dunai oldaláról lökték a mélybe (egyes források szerint hordóban, mások szerint talyigán) a Vata-féle pogánylázadás résztvevői a hittérítő Gellért püspököt. Bár a legenda valóságtartalma megkérdőjelezhető, a 15. századtól a hegyet Szent Gellért-hegynek (Mons Sancti Gerhardi) is szokták nevezni. Más felfogás szerint nem pogány magyarok, hanem a méltatlan Szent István-unokaöcs, a velencei dózse fia, a letett Orseolo Péter király magyar főnemesi ellenfelei végeztek a velencei bencés térítőpüspökkel, mert olaszként potenciális árulónak tartották. Gellért tehát nem kereszténysége (hitvallósága), hanem nemzetisége miatt veszett el.
II. Lajos király a Gellért-hegy alatti táborból indult katonáival a mohácsi csatatérre.

16-18. század - A török hódoltság idején a hegytetőn álló kápolna helyére palánkvárat építettek. A törökök a hegy lábánál fürdőket építettek, amelyek az itt feltörő hőforrásokból nyerték a vizet. A Gellért-hegy elnevezés csak a tizenötödik században vált általánossá.
A 17. században a hegy gyakran szerepel a hazai boszorkányperekben, mint a boszorkánytáncok, boszorkánygyűlések helyszíne. Még a más vidékeken tapasztalt boszorkányjárást is „szentgellértre való járásnak” nevezték el.

19. század - 1847-ben a budai közgyűlés, Döbrentei Gábor javaslatára a hegynek a Kelen-bérc nevet adta, így „hivatalosan” ma is ez a hegy neve.
Egy érdekes épület: a Hegedűs-villa 1851-ben Haynau felépíttette a Citadellát. A kiegyezés után a citadella erődjellege fokozatosan megszűnt. Addig a hegy oldalát szőlő borította, a terület a híres budai borvidék részét alkotta.

A 20. századtól napjainkig - Az 1904-ben épült Gellérthegyi víztároló 1974-1980 között nyerte el mai formáját.
Az 1920-as években kezdték parkosítani a hegy lejtőit és sétányokat építettek. A déli oldalon található a Szent Iván-barlang, melyben 1926-ban a franciaországi Lourdes-i barlang mintájára sziklakápolnát alakítottak ki. A Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplomot az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a Pálos rendnek adományozták. A bejárata feletti sziklaoromra 1936-ban állítottak kivilágított fakeresztet. Ezt a Rákosi-rendszer idején, 1951-ben ledöntötték, a templomot bezáratták és befalaztatták.